Dr. Németh Gabriella vezérigazgató asszony köszönti a vendégeket

2018. július 3-án a Budapesti Műszaki Egyetem nyolc egyetemi oktatója látogatott el - a hiteles fordítások és az igazságügyi tolmácsolás ellátásáért felelős - állami fordítószolgálathoz, az OFFI Bajza utcai központjába. A látogatás célja az OFFI Akadémia keretében működő gyakornoki- és mentori program megismerése, és mindazon fordítóirodai tapasztalatok cseréje, melyek a fordítóképzés fejlesztéséhez is hasznos tartalommal szolgálhatnak. Hiszen a BME munkatársai is megkezdték a saját mentor programjuk kidolgozását, ezért is fontos számukra a szakmai tapasztalatcsere.

Dr. Németh Gabriella vezérigazgató asszony köszöntötte a vendégeket, s röviden bemutatta az OFFI Zrt. 2016–2018 közötti intézményfejlesztési stratégiába foglalt fejlesztések és eredmények fókuszait. Kiemelte az egyetemek közötti együttműködés fontosságát az OFFI tevékenységében, melynek keretében az OFFI az év 365 napján folyamatosan fogadja a hallgatókat gyakornoki idejük letöltésére.

Dr. Kántor Ákos kodifikációs szakjogász, projektkoordinációs vezérigazgatói tanácsadó bemutatta az OFFI Zrt. működését meghatározó jogi környezetet és az elmúlt év projekteredményeit. Ezek kitűnően bemutatják az OFFI fejlesztési tevékenységét: digitalizáció és elektronizáció, képzési központtá válás, terminológiai- és okiratadatbázis-projektek.  Zilahi Éva lektorátusvezető átfogó tájékoztatást adott az OFFI gyakornoki és mentori programjáról, melyek az OFFI Akadémia keretein belül valósulnak meg.

OFFI Akadémia logo

Csányi-Siffel Enikő, az OFFI lektora és mentora, a BME egykori hallgatója saját lektori tapasztalatain keresztül szemléltette a gyakornoki és mentor program működését. Sok gyakornok fejlesztését segítette már, így rengeteg tapasztalata van a képzési oldal és a fordítópiaci munkáltatói igények lehetséges összekapcsolásában.  

Az előadások közben a vendégek mindkét programmal kapcsolatban kérdéseket intéztek az előadókhoz, akiket mindenek előtt az érdekelt, hogy milyen feltételeknek kell megfelelni a leendő fordítóknak és mentoroknak, hiszen e kérdésekre adott válaszokkal segíthető a képzésben használatos tartalmak modernizációja, a szakmai utánpótlásnevelés minél relevánsabb megvalósítása.

A látogatás zárásaként Villás Beáta ügyfélszolgálati csoportvezető körbevezette a vendégeket az OFFI Bajza utcai központi ügyfélszolgálatán, ahol csúcsidőben akár napi 330-340 ügyfél is megjelenik.  Mindkét fél az együttműködés folytatásában érdekelt, hiszen a szakmai tapasztalatcsere a fordító- és tolmácsképzés hallgatói mint pályakezdő fordítók elhelyezkedési esélyeit növelheti.

2018. augusztus 22.

Friss hírek

naprakész információk az OFFI-ról

Minőségi és versenyképes nyelvi közvetítés a közszférában

20240326_hír_00
Az OFFI Zrt. 2024. március 22-én Minőségi és versenyképes nyelvi közvetítés a közszférában címmel az ELTE BTK Fordító- és Tolmácsképző Tanszékkel közösen nemzetközi konferenciát szervezett. A konferencián köszöntőt mondott Németh Balázs miniszteri biztos, az OFFI Zrt. vezérigazgatója, aki köszöntőjében tolmácsolta Tuzson Bence igazságügyi miniszter üdvözlő szavait...

Mesterséges intelligencia a fordítói munkavégzésben

Mesterséges intelligencia a fordítói munkavégzésben
Az OFFI Zrt Lektorátusa 2024. február 19-én szakmai napot tartott „Az AI alkalmazásának lehetőségei a fordítóipari gyakorlatban címmel”. Az izgalmas előadásokat a kérdések és válaszok szekciója zárta. A párbeszéd és a vita során sok kérdés felvetődött, többek között az, hogy milyen kockázatokat hordozhatnak ezek az alkalmazások és eszközök, és vajon hol kezelik a bevitt adatokat a globális cégek.

2024. évi fejlesztési programok, projektek, küldetés, vízió az OFFI stratégiájában

20240116_01
„2024 januárjában az alapító Igazságügyi Minisztérium által jóváhagyott, 2023 és 2026 közötti négy évre szóló fejlesztési és üzleti stratégiai időszak második évébe lépünk” – hívta fel a dolgozók figyelmét évindítójában az OFFI Zrt. vezérigazgatója, dr. Németh Gabriella. Kiemelte, hogy már elindult az OFFI155 projekt, amelynek központi eleme az egész éven át tartó megemlékezés...

Stratégia, hagyomány, digitalizáció: interjú dr. Németh Gabriellával, az OFFI vezérigazgatójával

20231204
A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) protokoll és rendezvényszervezés szakos végzős hallgatója, Kakucska Mónika szakdolgozatához 2023 novemberében interjút készített az OFFI első számú vezetőjével. Mivel a kérdések a stratégiaalkotást, az állami fordítóiroda több mint másfél évszázados szervezeti kultúráját...

Közlemény: az OFFI szolgáltatásai is elérhetők a Hazaváró Programban

20231121_00.png
A külföldről hazaköltöző, itthon dolgozni, tanulni, vállalkozni vagy családot alapítani vágyó ügyfelei részére az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt. – kapcsolódva az állam által nyújtott szolgáltatási körhöz, illetve a hazatérést segítő, Hazaváró programon belül elérhető közigazgatási szolgáltatáscsomag részeként – kedvezményes fordítási és hitelesítési szolgáltatásokat kínál.

Szakmai nap a Magyar Nyelv Napja alkalmából

20231121
Széchenyi István 198 évvel ezelőtt, 1825. november 3-i felszólalásában a magyar nyelv művelését tűzte ki célul, amelynek ápolásával honfitársai magyar neveltetését kívánta segíteni: „Nekem itt szavam nincs. „Noha első magyar nyelvű írásos emlékeink a XII. századból származnak, hazánkban csak 1844. november 13-án vált hivatalos nyelvvé a magyar.” – és így szólt az OFFI tavaly novemberi tudósítása.