TransELTE2018 résztvevők Dr. Németh Gabriella társaságában
Helyszín
ELTE BTK

Az ELTE Fordító- és Tolmácsképző Tanszéke és az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda (OFFI) 2018-ban is megrendezi fordítástudományi konferenciáját, immár 20. alkalommal. Idén az ELTE Fordító- és Tolmácsképző Tanszéke fennállásának 45. évfordulóját is ünnepeljük; ezúton is gratulálunk szakmai partnerünknek a majd’ félévszázados stabilitáshoz!

A 2019-ben 150 éves állami fordításügy szakmai szervezete, az OFFI számára is fontos a hagyomány és a modernitás. Ezért nagy várakozással tekintünk a megújult névvel fémjelzett TransELTE2018 rendezvény elé. Nagy örömünkre szolgál, hogy a legnagyobb múltú hazai szakfordító- és tolmácsképző intézménnyel együtt  ahol alapítása óta több mint 1300-an szereztek diplomát  egy mára 3 napossá nőtt szakmai konferenciát tarthatunk.

A konferencia időpontja: 2018. március 22–23. A nulladik napon, március 21-én külföldi vendégeink részvételével VIP fogadást adunk. Az ezt követő két szakmai nap programja rendkívül tartalmasnak ígérkezik, számos külföldi előadóval. Az OFFI szakmai napján köszöntőt mond az Igazságügyi Minisztérium képviselője és az OFFI vezérigazgatója is.

A 2016. évi program – „Fordítás a közigazgatásban” címmel – teltház előtt zajlott. 2017-ben a „Terminológia és technológia” került középpontba a hiteles fordítás vonatkozásában.
Az idei év a „Közszolgálat és biztonság” fordítástudományi szempontjait öleli át.

100%-ban állami tulajdonú, felelős fordítóirodaként nap mint nap foglalkoztat bennünket a bírósági tolmácsolás etikája, a fordításokkal összefüggő hatósági, bírósági kérdések, valamint a terminológiaépítés felelőssége. A napot záró kerekasztal résztvevői elemezni fogják, hogy az OFFI és az eljárásokban megjelenő nyelvi közvetítők vajon igazságügyi, igazságszolgáltatási, hiteles vagy jogi fordítást végeznek-e, és miért fontos még a tolmács megfelelő elhelyezkedése is a tárgyalóteremben.

A korábbi ELTE–OFFI konferenciákhoz hasonlóan ismét jókedvre, professzionális szakmai tartalmakra, csurig töltött termekre és kiváló rendezvényszervezésre számítunk. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.  A konferencián való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Regisztrációhoz kattintson ide.

Program