diszciplinak-talalkozasa
Edited by Szoták Szilvia
OFFI Zrt., Budapest 2019
ISBN
978-615-00-4658-7

A Diszciplínák találkozása: nyelvi közvetítés a XXI. században címmel szerkesztett kötet kiadásával az a célunk, hogy méltóképpen megemlékezzünk azokra a nagy elődeinkre, akik az elmúlt 150 évben előmozdították a magyar fordítás és tolmácsolás ügyét, amely nemcsak a mindennapi ügyfélkezelésben merült ki, hanem egyszerre jelenti a közszolgálatiságot, a szakmai-tudományos háttér megteremtését, és a szakterületen dolgozók továbbképzésének kidolgozását.

A jeles évfordulóra készülve áttekintettük a fordítás és tolmácsolás feladatkörének változásait, s igazoltuk, hogy ebben a folyamatban egyszerre van jelen a 150 éves szakmai hagyományok ápolása, és a 21. századi digitális kihívásoknak való gyors és hatékony megfelelés. A 150 esztendő alatt – az első Központi fordító Osztály vezetői majd utódaik is – különös hangsúlyt fektettek a minőségre, a magas színvonalon végzett szakmai munkára.

A cím – diszciplínák találkozása – szószerkezetével arra szeretnénk utalni, hogy az OFFI-ban napjainkban folyó összetett tevékenység interdiszciplináris megközelítést kíván, hiszen számos tudományág és szakma kapcsolatban áll a fordítás és tolmácsolás, valamint terminológia kérdéskörével. Ezért a szerzőink is különböző szakmák képviselői, akik között elméleti és gyakorlati szakembereket egyaránt találunk. Kötetünk éppen attól olyan sokszínű, hogy a tanulmányok különböző országokból származó szerzői egyrészt azon túl, hogy legújabb kutatásuk ismertetésével tiszteltek meg minket, különböző aspektusból járják körbe a fordítástudomány, a tolmácsolás, a szaknyelvek és a közigazgatás, valamint a terminológia különböző területeit.

(részlet a szerkesztői előszóból)

Tartalomjegyzék 

Előszó (Szoták Szilvia)
Bevezető (Németh Gabriella)

I. TANULMÁNYOK A JOGI SZAKNYELVI KÖZVETÍTÉS TÉMAKÖRÉBŐL
Detlev W. Belling: Mercy in German Law
Gáspár Endre – Somssich Réka: Nemzeti jog nemzetközi térben, avagy terminológiai és stilisztikai dilemmák a magyar joganyag angol nyelvre fordítása során
Tóth Judit: Mózes szarvai – a jogalkotásban

II. A FORDÍTÁS ÉS A TOLMÁCSOLÁS KUTATÁSA
Dudits András: A fordításspecifi kus metanyelvi ismeretek szerepe a professzionális fordításban
Ildikó Horváth: Language Mediators as Professional Bilinguals
Oxana Yakimenko: Providing Communication Between People Belonging to Different Civilisation Patterns

III. TANULMÁNYOK A FORDÍTÁS ÉS TOLMÁCSOLÁS GYAKORLATÁBÓL
Csörgő Zoltán: Helységnevek a nyelvi közvetítésben
Puklus Márta: A tárgyalóteremben zajló tolmácsolás két aspektusa egy empirikus kutatás tükrében
Robin Edina: Munkaharmónia a fordításszolgáltatásban, avagy a lektorálás etikai kérdései
Seresi Márta: A tolmácsolás szakmai standardjainak kialakulása és érvényesülése a gyakorlatban
Slađana Milinković: Translating Degrees and Academic Titles Abbreviations: Challenges and Perspectives
Norman Weiss: The German Translation Section in the United Nations: History, Tasks and Challenges

IV. A FORDÍTÁSTUDOMÁNY ÉS A TERMINOLÓGIA ÉRINTKEZÉSE
Elena Chiocchetti: Legal Comparison in Terminology Work: Developing the South Tyrolean German Legal Language
Dobos Csilla: Intralingvális fordítás és szaknyelvi terminológia
Fischer Márta: A terminológiai kompetencia fejlesztési lehetőségei, különös tekintettel a terminusok felismerésére
Fóris Ágota: Új tendenciák és módszerek a fordítási folyamatban: a terminológia és a dokumentáció szerepe
Horváth Péter Iván: Hiteles fordítás és terminológia – 1000 szó tükrében
Szoták Szilvia: Értjük egymást? Oktatásterminológiai különbségek a magyar–magyar kommunikációban
Tamás Dóra Mária: A IUSTerm jogi és közigazgatási terminológiai adatbázis háttérmunkálatainak tapasztalatairól
Tóth Gabriella: Magyar büntetőjogi szövegek olasz nyelvre fordításakor felmerülő terminológiai kérdések

V. A FORDÍTÁS ÉS TOLMÁCSOLÁS OKTATÁSA TÉMAKÖRÉBŐL
Viktor Zachar: MA in Translation and Interpreting – The First 10 Years
Lehocki-Samardžić Ana: A szakfordításkurzus tervezése és oktatása
Lesznyák Márta: A szociális kompetencia vizsgálata fordító- és tolmácsképzésben részt vevő hallgatók körében

Reviews

Tóth Judit: Az első százötven évem. Két kötet az OFFI születésnapjára In: Magyar Jogi Nyelv 2019/2

https://joginyelv.hu/az-elso-szazotven-evem-ket-kotet-az-offi-szuletesnapjara/