az-allami-forditoszolgalat-150-eve
redigiert von Szoták Szilvia
OFFI Zrt. 2019
ISBN
978-615-00-4774-4

2019-ben ünnepeljük az állami fordítószolgálat 150. évfordulóját azt felidézve, hogy 1869. március 25-én, az Osztrák Magyar Monarchia idejében, az akkori Miniszerelnökségen belül megalakították az első fordító osztályt. E második kötetünk elsősorban történeti. Áttekintjük  a fordító osztály történetét, azaz hogyan jutott el a szervezet a Úri utcai két szobából a Bajza utcai központig. Feltártuk a fenntartó többszöri változásait és okait, az itt dolgozó kiváló szakemberek tevékenységét, s természetesen a hiteles fordítás és tolmácsolás fejlődését. Külön hangsúlyt fektetünk azoknak a célkitűzéseknek a kifejtésére, amelyek a minőséget és szakmaiságot helyezték a középpontba.

Kötetünkben olvashatnak a kodifikációs folyamat változásairól, az OFFI-ban folyó névátírási gyakorlat kihívásairól, valamint a fordítói munka és a fordítástudomány szoros kapcsolatáról is.

 

Rezensionen

Tóth Judit: Az első százötven évem. Két kötet az OFFI születésnapjára In: Magyar Jogi Nyelv 2019/2

https://joginyelv.hu/az-elso-szazotven-evem-ket-kotet-az-offi-szuletesnapjara/