2021.12.3-4

Komunikáció és nyelv  – Nyelvi közvetítés a Kárpát-medencében a pandémia idején címmel rendezett nemzetközi tudományos- és szakkonferenciát az eszéki Josip Juraj Strossmayer Tudományegyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke és az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt. (2021. december 3-4.). A járványhelyzetre tekintettel az online térben találkoztak  hat ország kutatói és nyelvi közvetítői, akik négy nyelven tartottak előadást az alkalmazott nyelvtudomány különböző területeiről.
A tanácskozáson a szervező intézmények vezetői, köztük az OFFI vezérigazgatója, dr. Németh Gabriella is köszöntötte a részvevőket, majd plenáris előadásában (Nyelvhasználat – jog és nyelv – a magyar igazságügyi eljárásokban) ismertette a nyelvhasználat magyarországi szabályait a hatályos jogi szabályozásban és a pandémia idején. 

A magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat részeként jegyzett konferencián kiváló hazai és nemzetközi szakemberek tartottak plenáris előadást, többek közt dr. Klaudy Kinga, az ELTE professzora (A fordításkutatás dilemmái a 21. század elején) és Daniela Amodeo Perillo, az Európai Jogi Tolmácsok és Fordítók Egyesületének elnöke (EULITA). Közös plenáris előadást tartott dr. Szoták Szilvia, az OFFI lektorátusvezetője, dr. Tamás Dóra Mária, a szervezet vezető terminológusa és dr. Lehocki-Samardzic Anna, az eszéki egyetem tanszékvezetője A Terminológiapolitika, azaz a jogi terminológia építői és közreműködői címmel. 
A konferencián az előadók mellett többek között részt vett az eszéki magyar konzulátus képviselője.  Hat ország szakemberei sok egyéb téma közt érintették a bírósági tolmácsolás, a jogi szakfordítás és terminológia, s a neurális gépi fordítás elméleti és gyakorlati alkalmazásának lehetőségeit. Nagy Levente Péter, az OFFI lektora provokatív című előadásában (Érdemes még fordítónak tanulni? A neurális gépi fordítás alapjaiban forgatja fel a fordítási piacot) beszélt a fordítóipart alaposan felforgató innovatív megoldásokról. A kétnapos rendezvény szakterületenként megtartott szekcióüléseit az eszéki egyetem munkatársai vezették. 

2021.12.09

Az OFFI legújabb kötetének – Terminológiastratégia és jogi alapterminusok a szomszédos országok nyelvén – szakmai bemutatására a szerkesztők és szerzők részvételével megtartott tudományos kerekasztal keretében került sor. 

2021. december 9.

Friss hírek

naprakész információk az OFFI-ról

Minőségi és versenyképes nyelvi közvetítés a közszférában

20240326_hír_00
Az OFFI Zrt. 2024. március 22-én Minőségi és versenyképes nyelvi közvetítés a közszférában címmel az ELTE BTK Fordító- és Tolmácsképző Tanszékkel közösen nemzetközi konferenciát szervezett. A konferencián köszöntőt mondott Németh Balázs miniszteri biztos, az OFFI Zrt. vezérigazgatója, aki köszöntőjében tolmácsolta Tuzson Bence igazságügyi miniszter üdvözlő szavait...

Mesterséges intelligencia a fordítói munkavégzésben

Mesterséges intelligencia a fordítói munkavégzésben
Az OFFI Zrt Lektorátusa 2024. február 19-én szakmai napot tartott „Az AI alkalmazásának lehetőségei a fordítóipari gyakorlatban címmel”. Az izgalmas előadásokat a kérdések és válaszok szekciója zárta. A párbeszéd és a vita során sok kérdés felvetődött, többek között az, hogy milyen kockázatokat hordozhatnak ezek az alkalmazások és eszközök, és vajon hol kezelik a bevitt adatokat a globális cégek.

2024. évi fejlesztési programok, projektek, küldetés, vízió az OFFI stratégiájában

20240116_01
„2024 januárjában az alapító Igazságügyi Minisztérium által jóváhagyott, 2023 és 2026 közötti négy évre szóló fejlesztési és üzleti stratégiai időszak második évébe lépünk” – hívta fel a dolgozók figyelmét évindítójában az OFFI Zrt. vezérigazgatója, dr. Németh Gabriella. Kiemelte, hogy már elindult az OFFI155 projekt, amelynek központi eleme az egész éven át tartó megemlékezés...

Stratégia, hagyomány, digitalizáció: interjú dr. Németh Gabriellával, az OFFI vezérigazgatójával

20231204
A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) protokoll és rendezvényszervezés szakos végzős hallgatója, Kakucska Mónika szakdolgozatához 2023 novemberében interjút készített az OFFI első számú vezetőjével. Mivel a kérdések a stratégiaalkotást, az állami fordítóiroda több mint másfél évszázados szervezeti kultúráját...

Közlemény: az OFFI szolgáltatásai is elérhetők a Hazaváró Programban

20231121_00.png
A külföldről hazaköltöző, itthon dolgozni, tanulni, vállalkozni vagy családot alapítani vágyó ügyfelei részére az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt. – kapcsolódva az állam által nyújtott szolgáltatási körhöz, illetve a hazatérést segítő, Hazaváró programon belül elérhető közigazgatási szolgáltatáscsomag részeként – kedvezményes fordítási és hitelesítési szolgáltatásokat kínál.

Szakmai nap a Magyar Nyelv Napja alkalmából

20231121
Széchenyi István 198 évvel ezelőtt, 1825. november 3-i felszólalásában a magyar nyelv művelését tűzte ki célul, amelynek ápolásával honfitársai magyar neveltetését kívánta segíteni: „Nekem itt szavam nincs. „Noha első magyar nyelvű írásos emlékeink a XII. századból származnak, hazánkban csak 1844. november 13-án vált hivatalos nyelvvé a magyar.” – és így szólt az OFFI tavaly novemberi tudósítása.